2014. november 30., vasárnap

Karácsonyi készülődés 1. - Az adventi koszorú

Halihó mindenkinek!

Itt volna az első poszt.
Én nagy kézműves vagyok (vagy legalábbis én annak valóm magam), ezért karácsonyra is kézműves lelkülettel készülők. Rögtön az elején: házi készítésű koszorú. Nem lett az idei valami csodás, de azért nem lett olyan borzalmas :) Majd később rakok fel képet. De elsőnek inkább nektek mutatok ötleteket:

 1. Hagyományos. Vagyis fenyő alap, rajta 3 lila és egy rózsaszín gyertya. Díszíteni bármivel lehet, ízlés kérdése. Az alapja egy sima szalmakoszorú, és arra kell ráerősiteni az ágakat.





 2. Magokkal kirakott. Nekem ehhez nincs elég türelmem, de nagyon jó ötlet. Aki kipróbálja, és sikerül is neki, annak feltétlenül meg kell mutatnia. :)
                                     


 3. Szalma alap. Vagyis nem rakunk rá különösebben semmit, nem boritjuk be. Így is nagyon gyönyörűeket lehet csinálni. Én is ezt csináltam ^^


 4. Utoljára egy különlegeset: Mézeskalács koszorú. Szerintem ez az egyik legjobb, csak félő, hogy mire az utolsót meggyújtanánk, megeszük. :)


Remélem tetszet és segitetem!

Midorii

Karácsonyi játék

Arra gondolta, hogy így karácsony közeledtével csinálok magamnak egy kis játékot ^_^ A játék a következő: 25 bejegyzést csinálok (november 31-ével együtt), minden nap egyet, lehet lesz olyan nap, mikor elfelejtem, de igyekszem majd pótolni. Ez olyasmi lesz mint egy adventi naptár. Legtöbb poszt szerintem kézzel készített karácsonyi ajándékokból (és hasonlókból) lesz. ^^ Jó szórakozást!

Midorii

2014. november 28., péntek

Első lolita ruhám

Sziasztok!

Körübelül egy jó 2 és fél hete rendeltem egy Kuro lolita ruhát, és pár napja megjött. *-* Nagyon gyönyörű ruha, ti mit gondoltok róla? Szerintem valami mesés. Ebben fogok elmenni a 2014-es AnimeKarácsonra. Ki megy még lolitába? Vagy egyáltalán valaki megy?
Amugy ha valakit érdekel, itt a link:  Fekete lolita ruha





Midorii

2014. november 8., szombat

A lolita stílus alfajai: I. Kuro és Shiro lolita

I. Kuro és Shiro lolita

Shiro lolita

Shiro lolita, azaz fehér lolita. Ahogy a neve is mutatja, teljes ellentéte a Kuro lolitával (Kuro=fekete). A lényege a fehér ruha. Az pedig mindegy, hogy milyen alakú a szoknya, milyen sok csipke van a ruhan, stb. Az az egyetlen lényeg, hogy minden ruhád fehér legyen. A kiegészítőknek nem muszáj fehérnek lennie, de csak nagyon világos színeket lehet azoknál is alkalmazni.


Kuro lolita


Mint ahogy azt már előbb a Shiro lolitánál elmondtam, ennek a jelentése Fekete lolita, és a Shiro lolitának az ellentéte. Ennél a fajtánál sem lényeges az hogy milyen fajta a ruha, itt is csak a szin a fontos. Minden ruhadarabnak feketének kell lennie, vagy nagyon sötét színűnek. Bár az utóbbi  csak a kiegészítőknél megengedett. Gyakori kiegészítője ennek a stílusnak a kereszt.



Midorii

Magyar loliták

Halihó mindenkinek! ^_^
Magyarországon még nem annyira elterjedt igaz ez a stílus, de én mégis találtam pár képviselőét. Vagyis igazából egy magyar lolitákól szóló klipet. Én nagyon felnézek ezekre a csajokra, hogy fel merik vállalni a stílusuk.



Remélem tetszik a video! ( a video nem az enyém, hanem Pilis Brigitta nevű youtube felhasználóé)
Hamarosan találkozunk! Sziasztok!

Midorii

2014. október 25., szombat

A töklámpás legendája

A töklámpás legendája

Egy ír legenda szerint nevét egy Jack O'Lantern nevű részeges kovácsról kapta. A legenda szerint egy szép napon odament a részeges Jackhez az ördög és hívta a pokolba, de előtte felajánlotta, hogy igyanak még meg egy italt. Jack azonban nem akart vele tartani, ezért hát furfangos cselt eszelt ki inkább és ravasz módon megkérte, hogy válasszon egy almát az almafájáról, mire az ördög felmászott a fára. Jack tudta, hogy mitől fél az ördög és a fa oldalára egy keresztet rajzolt. Az ördög nagyon megrettent a kereszttől és nem is mert lemászni, kénytelen volt a fa ágán kucorogni. Az ördög addig-addig egyezkedett a furfangos kováccsal, hogy ígéretet tett arra, hogyha leengedi az ördögöt a fáról, (mivel Jack életében sok rosszat tett) nem kerülhet, azaz nem engedi be a pokolba. Jack ekkor megengedte az ördögnek hogy lemásszon a fáról, aki abban a pillanatban el is tűnt. Azonban amikor Jack meghalt, lelke a menny és a pokol között rekedt, mert a mennybe nem engedték be, mivel élete során sokat részegeskedett és bűnös módon élt, de az ördög sem akarta a pokolba befogadni, mert nagyon haragudott Jackre a régi csínye miatt. Jack arra kérte az ördögöt, hogy legalább egy kis fényt adjon neki, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Végül az ördög megszánta és egy izzó fadarabot dobott Jacknek a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából, az örökké izzó parazsat Jack egy kivájt takarmányrépa (rutabaga, svéd karórépa) belsejébe tette, amit a nyugtalan lelkének szánt, világító lámpásnak. Azóta Jack lelke ennek a takarmányrépa lámpácskának a fényénél keresi a megnyugvását.

A legenda egy másik ismert változata szerint, amikor az ördög el akarta vinni a pokolba a részeges kovácsot, Jack csele az volt, hogy meggyőzte az ördögöt, hogy változtassa magát pénzérmévé, mellyel fizetheti az italukat a kocsmában. Az ördög úgy is tett, Jack azonban a pénzt zsebre tette egy ezüst kereszt mellé, mely megakadályozta, hogy az Ördög visszaváltozzon eredeti alakjába.

Forrás: Wikipédia
Midorii

Halloween legendája

Üdvözlök minden élőt és holtat!
Halloween ünnepe közeleg, és én nagy halloween lázban égek :) Elgondolkodtam rajta, hogy vajon honnan ered a legenda? Miért pont a tőklámpás a jelképe? Azt tudtam. hogy először amerikában ünnepelték, de mást már nem. Ezért utánanéztem, és gondoltam megosztom veletek a tudásom.

Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. A Halloween ősi kelta hagyományokból ered, melyet elsősorban az angolszász (mai Nagy-Britania keleti és déli része) országokban tartanak meg, bár mára majdnem minden országban. Sajnos hazánkban nem nagyon terjedt el az ünnep. Az ünnepet oktober 31-e éjszakáján tartják.
Az ünnep őse a kelta Samhai, azaz "boszorkányok, kísértetek és egyéb démonok ünnepe" , amely egy kelta halálisten, a druidák istene Crom Cruach kultuszából ered.
kereszténység terjedésével az ókeresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították.  Így a egykori kelta halottkultuszhoz kapcsolódó téli napforduló időpontjában megtartott pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett.
Üdvözlök minden élőt és holtat!
Halloween ünnepe közeleg, és én nagy halloween lázban égek :) Elgondolkodtam rajta, hogy vajon honnan ered a legenda? Azt tudtam. hogy először amerikában ünnepelték, de mást már nem. Ezért utánanéztem, és gondoltam megosztom veletek a tudásom.

Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. A Halloween ősi kelta hagyományokból ered, melyet elsősorban az angolszász (mai Nagy-Britania keleti és déli része) országokban tartanak meg, bár mára majdnem minden országban. Sajnos hazánkban nem nagyon terjedt el az ünnep. Az ünnepet oktober 31-e éjszakáján tartják.
Az ünnep őse a kelta Samhai, azaz "boszorkányok, kísértetek és egyéb démonok ünnepe" , amely egy kelta halálisten, a druidák istene Crom Cruach kultuszából ered.
kereszténység terjedésével az ókeresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazították.  Így a egykori kelta halottkultuszhoz kapcsolódó téli napforduló időpontjában ekben megtartott pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett.
III.Gergely pápa, a 800-as év „a Szent Szűz, minden apostol, vértanú, hitvalló, s a földkerekségen elhunyt minden tökéletes igaz ember” emléknapját november 1-re helyezte át.

Remélem tetszet, forrásnak a wikipédiát, és a saját tudásom használtam :)



Midorii