2014. május 18., vasárnap

Lolita stílus

Halihó!


A Lolita (vagy Loli) stílus gyökerei Japánba, azon belül pedig az 1980-as évekre nyúlnak vissza.
Ilyenkor ugyanis Tokióban a Haradzsuku negyedben elzártak egy-két utcát a forgalom elöl (Omoteszandó és Takesita-dori utcákat), így  lehetővé vált, hogy a fiatalok a környező utcákban és a Jojogi Parkban gyülekezzenek, rockelőadásokat hallgassanak, vásároljanak és ismerkedjenek.
Később az a szokás alakult ki, hogy az itt gyülekező tinik  különleges, szokatlan ruhákba bújnak, később ez vezetett különböző stílusok megalakulásához: pl.: Decora, Kogal, Gyaru, Ganguro és természetesen a Lolita.

Ruházatuk:
Egy lolita  célja a kislányos, ritkán porcelánbabaszerű kinézet. Térdig érő szoknyát hordanak harang alakú alsószoknyával, mintás vagy csipkés térdzoknival, buggyos ujjú blúzokkal és sok fodorral, csipkével, masnival

Fajtái:
Gothic lolita:
Ez manapság a legismertebb fajtája a Lolitának. Ez (mint neve is mutatja) a Gótikus és a Lolita stílus ötvözeteként jött létre. Rengetegszer találkozunk benne keresztekkel, denevérekkel, pókokkal. Főbb színe a fekete-fehér, ám sokszor megjelenik benne a vörös és a királykék szín is. Ám ezeken felül minden sötét szín megfelel. A Gothic loliták gyakran erőteljesebb sminket készítenek maguknak, füstös szemekkel vagy vörös ajkakkal, sokszor arcukat is világosabbra púderezik, de ennél a stílusirányzatnál is a "porcelánbaba szerűség" a mérvadó, azért egyre inkább természetesebbre sminkelik magukat.



Sweet lolita:
Ez egy másik nagyobb fajtája a lolita stílusnak. Egy Sweetlolira rengeteg masni, fodor és csipke kerül fel. Fő díszítő elemei a nyalóka, cukorkák, a fagylalt, sütemények, torták, aranyos állatok, játékok, körhinták, szívecskék, gyümölcsök és még sok más aranyos dolgok.
Legkedveltebb színei a babarózsaszín, a babakék, a fekete és a fehér, de a levendula, a kanárisárga és a mentaszín is egyre nagyobb népszerűségnek  örvend. Ám nem csak ezek a színek, hanem bármilyen világos vagy pasztell szín szóba jöhet. A kiegészítők gyakran édesség alakúak; sőt egyre gyakoribbak például a torta vagy tortaszelet formájú fejdíszek is. Előfordulnak még Hello Kitty kiegészítők is és édes kisállat (kiskutya, nyúl, maci...) vagy szív alakú is. A smink általában visszafogott, természetes és nagyon fontos az ápoltság, ahogy az összes többi lolita változatban is.







Classic lolita
A Classic ("klasszikus" lolita) valahol félúton helyezkedik el a Gothic és a Sweet között; a viktoriánus és a barokk szolidabb keveredése. A Sweetlolihoz képest ez visszafogottabb nincs annyi masni és fodor benne, ám azért nem teljesen tűntek el. A Gothlolihoz is hasonlít ez a fajta loli, mékpedig abban, hogy ugyanúgy mint a Gothloliba, itt is lehet egészen sötétet használni. Ám a legfőbb ismertetőjele a  semmi mással össze nem keverhető viktoriánus korban divatos virágminták, a szolid földszínek és a kissé felnőttesebb és visszafogottabb kinézet és viselkedés.
 Nagyon gyakori az A-vonalú szoknya a szokásos harang forma helyett vagy a térdig érő zoknit felváltó (általában) fehér harisnya. A smink itt is általában természetes hatású, visszafogott, esetleg kicsit sötétebb színekkel is dolgoznak.






Ezek volnának a Lolita stílus főbb fajtái. Még sok-sok faja és azokon belül is alfaja van, például: Shiro loli, Punk loli, Kuro loli, Hime loli, Pirate loli.. stb.
Én nagyon kedvelem ezt a stílust ^^ Remélem tetszett! :D


Midorii

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése